Megosztottam egy családon belüli szexuális zaklatásról szóló esetet. (Molesztálás és bepisilés) Nem sokkal később privát üzenetben valaki azt tanácsolta, hogy ne tegyek fel ilyen szomorú eseteket, mert olyan rossz olvasni. Biztos rosszul érzik magukat a rendes nagypapák is, ha elolvassák.

Aztán ma délután kaptam egy e-mailt, amiben valaki megköszönte, hogy feltettem az említett esetet, mert ebből gyűjtött erőt ahhoz, hogy végre ő is kiírja magából a saját esetét. Ezt is közre adom, mert attól, ha homokba dugjuk a fejünket, még nem lesz jobb a helyzet. Az pedig, hogy ebben a történetben is nagypapa a molesztáló, nem azt jelenti, hogy a papák általában ilyenek.

„Amikor meghalt a papám, tele volt a temető emberekkel. Sokan sírtak, én is sírtam. Mindenki azt gondolta, hogy egy csodálatos, nagyszerű ember halt meg. Milyen furcsa, hogy az ember megpróbálja elrejteni jó mélyre a fájdalmas dolgokat. De én nem azt rejtettem el, hogy szomorú vagyok a halála miatt, hanem azt, hogy óvodás és kisebb iskolás koromban szexuálisan zaklatott.

Anyáék azt hitték, azért pisilek be, mert éretlen vagyok, de én ma már biztos vagyok benne, hogy azért volt, mert zaklatott a papa. A legfurcsább, hogy 20 éves vagyok és ezek a képek a zaklatásról csak pár éve jöttek elő. Először csak az, hogy utáltam a papáéknál lenni, aztán az, hogy kéri, hogy lassan vetkőzzek. Aztán meg az, ahogy lent fogdos és a kezemet a micsodájára teszi. Látom a párás fürdőszobát, ahogy állok meztelenül és látom az eltorzult arcú papát, miközben fürdet.

Azt is tudom, hogy soha senkinek nem mondhatom el ezt, mert úgysem hinnének nekem. Amikor mélyponton vagyok, akkor arra gondolok, lehet, hogy anyáék tudtak róla? Vagy a mama? Látniuk kellett valamit vagy érezniük. De akkor miért nem tettek semmit?? Mindenki úgy gondolja a családban és az ismerősök között is, hogy a papa nagyon rendes, kedves ember volt. Lehet, hogy mindenkivel kedves volt és csak egyedül nekem mutatta meg, milyen gonosz is valójában? Sosem fogom megtudni...
Még egyszer szívből köszönöm, hogy feltette a nagypapás esetet, mert azután, ahogy elolvastam, erőt gyűjtöttem magamban ahhoz, hogy végre kiírjam magamból ezt az egész szörnyűséget, amit a papám művelt velem. Nem volt könnyű leírni, de most valamivel jobb, mert szörnyű volt, hogy idáig ezt senkinek nem mondhattam el. Talán el kellene mennem egy pszichológushoz és neki részletesen elmesélhetném az egészet. Ön szerint elmenjek?”


Az éjszakai bepisilés oka fáradtság is lehet
Az alvás alatti bepisilésnek sokféle oka lehet. Az egyik ilyen ok a fáradtság. Egy mozgalmas, végigjátszott nap után a gyermek gyakran pillanatok alat...
A szülők válása is okozhat bepisilést
Bármennyire kulturáltan zajlik is a válás, megviseli a gyermeket, még ha esetleg nem is látszik rajta. Ő nem szeretné, hogy a szülei elváljanak, mint ...