Magyarországon hivatalos adatok szerint minden tizedik gyermeket
molesztálnak. Ráadásul többnyire nem az idegen „cukros bácsi" az
elkövető. A gyermek legtöbbször jól ismeri a bántalmazót. A molesztálás
egyik tünete lehet az újra megjelenő bepisilés, mint ahogy az alábbi
megdöbbentő történetben is így volt.
„Óvodás voltam, amikor a nagypapám mindig zaklatott, amikor a szünetben
náluk nyaraltam. Benyúlt a bugyimba és fogdosott, amikor pedig
megmondtam a nagymamámnak, akkor a mama
fakanállal megvert, azt mondta, hogy hazudok. És hogy ez ne legyen elég,
anyu élettársa ötödikes koromtól kezdve megerőszakolt többször is.
Minden alkalmat kihasznált, amikor anyu délutános volt a gyárban, de azt
is, ha éppen csak boltba ment. Valahogy soha nem vett észre semmit.
Vagy nem akarta észrevenni, hogy mi történik, amikor ő nincs otthon.
Elkezdtem bepisilni, de titokban tartottam, azt hazudtam anyunak, hogy
összevéreztem a lepedőt. Gumilepedőt vett, hogy ne tegyem tönkre a
vérrel a matracot. Ez megnyugtatott, mert így nem derült ki, hogy
bepisiltem. Reggel mindig gyorsan beraktam a pisis cuccot a mosásba.
Nyolcadik végéig tartott a zaklatás. Akkor bekerültem a gimnáziumba,
ahol kollégista lettem. Ott is gumilepedőn kellett aludnom, mert még
mindig előfordult, hogy bepisiltem álmomban. A szobatársaimnak is azt
hazudtam, hogy össze-vissza jön meg a mensim és azért kell a lepedő,
hogy ne vérezzem össze az ágyat. Nagyon ritkán jártam haza és attól
fogva anyu élettársa nem ért többet hozzám. Olyan megkönnyebbülés volt
és pár hónap múlva elmúlt a bepisilés is. Később, a főiskola első évében
megismerkedtem valakivel, akibe beleszerettem. Hónapokig nem történt
köztünk semmi a csókolózáson kívül, mert mindig hárítottam és ő nem
erőszakoskodott. És az egyik alkalommal, amikor kirándulni voltunk,
elmeséltem neki mindent. A nagyapámat (aki már meghalt) és anyu
élettársát is. Nem szólt semmit, csak magához húzott és sokáig
ölelgetett. Anyám kb. két-három hét múlva felhívott, hogy az élettársa
kórházban van, mert csúnyán összeverték, több ujja is eltört. Esetleg
bemehetnék meglátogatni. Nem mentem. Ennek már több, mint tíz éve. A
férjemmel boldog házasságban élünk, van egy kislányunk és egy kisfiunk. A
világon mindennél jobban szeretem őket és mindent elkövetek, hogy ne
kerüljenek olyan csapda helyzetbe, amibe én kényszerültem.”
