„A kislányom márciusban lesz 5 éves. A nappali szobatisztaságot elég hamar elértük, kétévesen már elég jól ment és a déli alvásnál sem pisilt be. Ami a gond, hogy éjszaka még mindig bepisil, egy nap sem fordult még elő, hogy száraz lett volna a pelus. Pont ellenkezőleg, reggelre tocsog a pisitől és szinte mindegy, hogy mennyit iszik este. Ha kevesebbet adtam neki inni, akkor is csatakos volt reggel a pelus a pisitől. Nem tudom, mit csináljak, nincs esetleg valami praktika erre? A védőnő azt mondta, vegyem le a éjszakára a pelust és akkor biztos felébred arra, hogy pisilnie kell. De hiába, levettem a pelust, akkor is bepisilt, teljesen eláztatta a matracot. Tettem fel vízhatlan lepedőt, hogy védjem az ágyat, de továbbra is rendszeresen bepisilt. Attól tartottam, hogy felfázik, ha a pisiben alszik, ezért újra előkerült a pelus. Most itt tartunk.”


„Nálunk a nagyobbik gyerkőc már majdnem hat volt, amikor leszokott a bepisilésről, de szinte egyik napról a másikra. Úgy látszik, beindult végre a hormontermelődés, amit a doki mondott. Előtte nagyon zavarta, hogy a húga már legalább féléve pelus nélkül aludt. Valószínű, ezért kérte, hogy ébresszük fel éjszaka, de még így is sokszor pisisen ébredt. Pedig volt, hogy kétszer, háromszor is kivittem. Mindig úgy kellett támogatni, alig állt a lábán. Visszakönyörögtem rá a pelenkát, aztán újra letépte magáról. Megint a keltegetéssel próbálkoztunk. Aztán, ahogy írtam, egyik napról a másikra vége lett. Türelem és kitartás mindenkinek!”


„A lányom a keltegetés előtt gyakran bepisilt. A háziorvos azt mondta, hogy mivel elmúlt ötéves, ezért ébresszem fel nyugodtan, hogy megszokja a pisinek a szabályozását. Amikor elkezdtem ébreszteni, szinte mindig sikerült pisilnie. Igaz, hogy sokszor félálomban, de mégis pisilt. Így viszont kibírta reggelig és még a mi nyugalmunkba sem zavart bele, mert eléggé későn szoktunk lefeküdni és nem volt gond előtte kivinni a gyereket a vécére. Most hatéves a kislányom, már egy ideje nem ébresztjük fel és néha még előfordul baleset, de már csak ritkán. Kitartás, türelem, ezt tudom javasolni.”

Segítség, becsurgat a kislányom!
A nappali becsurgások sokkal több gyermeket érintenek, mint gondolnánk. A szülők általában nem foglalkoznak vele, többnyire elintézik azzal, hogy a gy...
Mi köze lehet a cuminak a bepisiléshez?
Egyik ismerősöm mesélte, hogy a kislánya azért kezdett el újra bepisilni, mert elvették tőle a cumit. Attól féltek, hogy csúnyák lesznek tőle ...