Gondoltad volna, hogy egy
szobatiszta kisgyerek azért is bepisilhet újra, mert új lakásba vagy
nagyobb házba költözik a szüleivel? Az ember azt gondolná, hogy a
pozitív változások nem okoznak stresszt, de ez nem így van. Például a költözés
mindenkinek stresszt jelent, még akkor is, ha jobb körülmények közé
kerül, aki költözik. Különösen igaz ez a kisgyerekekre, akiknél átmeneti
bepisilést is okozhat a költözés. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a
gyermek ugyanolyan pozitív változásnak éli meg például azt, hogy
ezentúl külön szobában fog aludni, mint a szülei. Az is lehet, hogy
jobban örülne, ha továbbra is a nagyszülőkkel laknának együtt, mert így
továbbra is minden nap részesülhetne az ő törődésükben is. A felnőttek
természetesen többnyire várják a költözés utáni kedvezőbb helyzetet, de
nekik sem egyszerű. Így vagy úgy, a költözködés mindig stresszes
időszak.
"Kisfiunk
26 hónapos volt és néhány hete már nagyjából szobatiszta volt, amikor
elkezdtük a költözködést. A gyerek boldogan rohangászott a nagy térben,
egyik szobából ki, a másikba be. Megmutattuk melyik lesz a szobája,
milyen játékokat fogunk a polcra tenni stb. Alig vártuk a párommal a
költözés napját, a nagylányunk egyből befészkelte magát a tini szobába, a
kicsi is úgy tűnt, hogy nagyon élvezi az új helyzetet. Aztán kb. egy
hét után mondogatni kezdte, hogy menjünk haza. Hiába mondtuk neki, hogy
itthon vagyunk, itt van apa, anya, tesó. Naponta többször is elmondta,
hogy menjünk haza. Aztán egyszer csak elkezdett bepisilni. Először csak
éjszaka, aztán néha már nappal is. Nincs orvosi diplománk, anélkül is
rájöttünk, hogy a kicsi a költözéstől zakkant meg annyira, hogy újra
elkezdett bepisilni. Nagyjából két hónapig tartott, aztán mintegy
varázsütésre, megszűnt."
"Szívesen
megírom a mi bepisilős esetünket, talán segít valakinek. Én legalábbis
nagyon meg voltam ijedve, amikor a már régóta szobatiszta kisfiam újra
elkezdett bepisilni és jó lett volna, ha olvasok hasonló esetet. Szóval
úgy volt, hogy sokáig anyukámékkal laktunk együtt, már akkor is, amikor
Bence megszületett. Volt egy különbejáratú szobánk és a konyhába is
nyílt egy ajtó, mert azt közösen használtuk. Szeretem a szüleimet és
hálás voltam, hogy náluk lakhatunk, mert tudtunk gyűjteni lakásra, de
akarva-akaratlanul elég sokszor összekaptunk. Főleg amúgy apróságokon és
inkább anyuval. Olyasmin, hogy tegyek több paprikát a rántásba, mit
adjak a Bencének vacsorára, melyik kabátot adjam rá reggel, amikor oviba
megy és ilyesmik. Apuval jobb volt a helyzet, de azért ő is szerette
osztani az észt. :-) Amikor végre megkaptuk a hitelt és megvettük a
lakást, nagy boldogság volt, de utána jött ez a bepisilős dolog, ami
nagyon megijesztett. Bence elkezdett a költözés után bepisilni és
elkezdte mondogatni, hogy költözzünk vissza a régi "hazába" a mamához és
a papához. A gyerekdokink azt mondta, lehet, hogy a költözés miatt van a
bepisilés, ne is törődjek vele, majd el fog múlni magától. És igaza is
lett, két hónap után szinte egyik napról a másikra vége is lett. Nagyon
megkönnyebbültem, mert már nem hiányzott sok az iskoláig és nem akartam
volna, hogy emiatt maradjon még egy évig óvodás. De azért azt nem
gondoltam volna, hogy a költözés ezt váltja ki Bencéből. Hiszen eddig
velünk aludt egy szobában, most meg szuper szép, saját szobája lett az
új lakásban és mégis a régi helyzet után vágyott vissza.”
